Nem valami vásárlást leszóló, szeretetet és családot magasztaló írás következik.....még ha néha egyet is értek ezekkel.

Egyrészről, mert felesleges szájtépés. Aki így gondolja, így él, aki nem, az nem egy írás miatt fog. És különben is a megszokásaink és a hülye konvenciók rabjai vagyunk. Az ÉN KARÁCSONYAIMRÓL lesz szó. Lapozz tovább.

Nem szeretem a karácsonyt, mióta nem hiszek a tündérmesékben. Emlékszem az első Mikulásomra és Karácsonyomra, amikor nem hittem, már igazán nem hittem abban, hogy a Mikulás és Jézuska hozzák az ajándékot. Nem emlékszem meglepődésre, nem sírtam, nem értetlenkedtem, nem éreztem, hogy hazudtak, csak megértettem, rájöttem. És féltem a karácsonytól, hogy milyen lesz így. Üres volt. Persze, biztos kaptam sok szép ajándékot, örültem nekik, de tudtam, hogy nem létezik a csoda, és nem örültem úgy, mint előtte. Emlékszem az érzésre...de nem tudom mikor volt, hogyan, vagy, hogy mit kaptam. A szenteste akkor is rohanás volt, mint minden évben, a karácsony másnapja pedig a semmittevés pizsamában, anyával, hármasban, apa dolgozott. Persze. Csak én változtam,és már nem jelentett annyit az egész. Talán, mert egy nap alatt lezavarjuk, mert apa akkor is dolgozik, mert nem kártyázunk és nem nézünk karácsonyi filmeket, nem tudom, de nem érzem át azt a hatalmas valamit, amire vágyom. Pedig vágyom rá, komolyan! Arra, hogy egész nap fülig érjen a szám, hogy érezzem az áradó szeretetet, hogy örüljek, hogy boldoggá tegyek.....de csak a kötelezettségekről szól, és csak jobban bosszant, hogy na ennek igazán nem erről kéne. Így egyre kevésbé szeretem a karácsonyt. Igazán kipihenni sincs időm magam....mire ez a nagy felhajtás? hm??? Ja és persze tegyük hozzá, hogy most már nem tudom kitörölni azt, amikor a nagypapám szenteste került az intenzív osztályra. Ez a karácson belém égett, még az ajándékokra is emlékszem. Hát így szeressem? Ugye viccelsz?

Most elfáradtam....elfáradtam mosolyogni, nevetni, nem nyafogni, tanulni, dolgozni, viselkedni, lenni. Nem látom az értelmét. Itt a nagy ház, az ajándékok, és itt ülök egyedül, csöndben, tételek felett. De nem tanulok, mert nem a lehetőséget látom, amit imádtam egy évvel ezelőtt, hanem a kötelességet, a vizsgákat, a tanárok vizslató szemeit, a rossz átlagomat, hogy sosem lesz vége, hogy nem tudom, mit fogok kezdeni a diplomáimmal. Ja igen, mert az első nem lesz elég semmire sem. Változtatni akarok, de nem merek. Szétfeszít a düh, hogy meg kell felelnem bizonyos elvárásoknak. NEM AKAROK! De nem bírok mást tenni. Nagy levegőt veszek, és megtanulom. Levizsgázok. Elmegyek dolgozni, elkezdem a 4. félévet. Értékelem a pillanatokat, amikor jól érzem magam. Amikor a sötétben tudom mire gondolnak a barátnőim, amikor együtt örülök velük, amikor végre találkozunk, amikor apa lelkesen magyaráz, amikor anyának ez tetszik, amikor összenézünk a testvéremmel, és előbb megértjük egymást, mint a szüleink, amikor sikerül valami, amikor valaki kedves, amikor táncolok, amikor úgy táncolok, hogy elszédülök, amikor bebújok az ágyamba. Dühös vagyok az igazságtalanságokért, szomorú az elmúlt dolgokért. Magányos. De mint egy robot, túlélem a napokat. Már csak 2 zh, még 4 vizsga, még 3 nap, már csak 8 óra......Minek várom a végét? Az egyetemnek? Annak, hogy itthon lakom? A magánynak? A siránkozásomnak? Az évnek? 

Nem szeretem az év végét....szeretem jó filmekkel és jó könyvekkel elfoglalni magam, nem szeretek kettesben maradni a gondolataimmal. Meg akarok szabadulni a béklyóimtól. 

Megosztás a facebookon

A mostani diétámban meg van adva, hogy egy nap mennyi zöldséget kell elfogyasztanom, és ez sokszor nehezemre esik, nem tudok annyit megenni. Szerencsémre találtam egy pár receptet ami tartalmaz zöldséget, mégis édesség, és másokat felturbóztam velük.

1. Cukkini csoki szósz
Amilyen bizarr, olyan egyszerű, és finom is. Felkarikázom a cukkinit, megpirítom egy serpenyőben, olaj nélkül, teflonban. Ezután natúr kakaóport és édesítőt teszek hozzá és leturmixolom. Mehet még akár vanília vagy rum aroma is. Magában hidegen is jó, de mártogatósnak is.

2. Turmix
Olyan sok zöld smoothie receptet találtam, de semmi olyat, amihez lett volna itthon összetevő. Spenót, cékla...mi ezeket nem vesszük. De volt saláta, uborka, tök. Elsőre szederrel próbálkoztam, mert annak erős a színe és az íze is, csak nem lesz baj. Nem is lett. Egy jó marék fagyasztott gyümölcsöt, kb 3 evőkanál kókuszjoghurttal, és pár karika uborkával, 2 levél salátával összeturmixoltam, majd tettem bele egy kis édesítőt is. Gyümölcs íze lett. Voilá, megittam a zöldséget és finom volt!

3. "Puding"
Nos ebben van minden ami jó, és tényleg pudingos állagú, vagy krémes....? Egal für mich. Fél banánt, 2 ek. kókuszjoghurtot, 2 ek. csokis fehérjeport, 1 ek. natúr kakaót és pár karika cukkinit turmixolok össze. A banántól édes és krémes, a poroktól kakaós, a joghurt összetartja, a cukkini pedig csak vitamin. Csodás! :)

Egészségedre!  

Megosztás a facebookon

Tudhattam volna, sejtettem is....tudtam. Megint elkezdek egy blogot, és ha szerencsém van, legalább nem felejtem el annyira, hogy töröljem, miután meguntam. Ami nagyjából 2-3 bejegyzés után szokott megtörténni. 

De tegnap eszembe jutott, hogy ezt most elkezdtem, és nem hagyhatom megint abba. Mindenben kitartok, hát ebben nem tartanék? Ugyan már! Nem ez a legfontosabb számomra, mert nem vagyok író, nem akarok blogger sem lenni, nem is olvassa ezt senki, és őszintén nem bánom. Ezért úgy döntöttem írni fogok bármiről, amiről eddig nem mertem, és nem teszem nyilvánossá. Ami viszont nem olyan személyes azt igen. Vicces lenne, ha egyszer véletlen jönne velem szembe egy bejegyzésem a google-ban. 

Össze fogok gyűjteni itt tapasztalatot, érzéseket, recepteket (kizárólag könnyűt és diétásat, amit én is meg tudok csinálni!) Tudom is, most megírom az első receptes bejegyzésemet.

Megosztás a facebookon

Mióta az eszemet tudom sportoltam, és sportolni is fogok. Mert sportolni jó :)

Az előző bejegyzésben is írtam, hogy már óvodás koromban tornáztam, és úsztam. A szüleim fontosnak tartották, hogy megtanuljunk úszni, hogy sose kelljen attól félniük, belefulladunk a gyerekmedencébe. Az apukám pedig elég mozgékony gyerek volt, és szeretett is volna mindig sportolni, de a szülei nem támogatták, így nekünk meg akarta adni rá a lehetőséget, és bátorított is rá minket. 

Nincs túl sok emlékem arról a bizonyos ovis tornáról. Nem sokan jártunk, és a lány, aki tartotta nem tudott mit kezdeni velünk. Talán egy évet tartott az egész, inkább játék volt, mint sport. 

A következő már igen komoly volt, az úszás. Vitt minket az óvoda is úszásoktatásra, és délutánonként a helyi uszodába jártunk a testvéremmel. Heti kétszer, ha minden igaz. Megtanultunk 3 úszásnemben úszni, és nagyon élveztem, mert jól ment. Egy levegővel átúsztam a medencét hosszában, tudtam kézen állni a derékig érő vízben, búvárkodni, és a sebességgel sem volt gondom. Aztán elkezdődött az iskola, az osztállyal is jártunk oda, majd valamiért abbahagytuk. Talán már nem volt kedvem suli után, fáradt voltam, igazából nem emlékszem. Az is lehet, hogy mivel megtanultunk biztonságosan úszni, de versenyezni nem akartunk, már nem volt érdekes. Nem is fontos miért, abbamaradt. 

8 évesen kezdtem el a fitnesst, erről szintén írtam már. Igyekszem időrendben haladni, de ezt most mégis későbbre tenném. 

11-12 éves koromban, pontosan nem emlékszem melyik nyáron elmentem egy lovas táborba. Mindig is szerettem a lovakat, mert erős, gyönyörű, okos állatok, de sosem voltam a közelükben. Ekkor egy ismerősöm mesélt a táborról és be is iratkoztam. Ott egy hét alatt megtanultam az alapokat. Sokan már rutinosan jöttek vissza, így több csoportban edzettünk, és volt elméleti oktatás is. Az egész napot a lovardában töltöttük. Reggel első dolgom volt kimenni megnézni a lovakat még a reggeli előtt. Bár vidéki lány vagyok, ez otthon sosem volt jellemző, csak a lovaknak tudható be, hogy korábban keltem. Minden nap volt edzés, ami előtt kisebb-nagyobb segítséggel lepucoltuk a lovakat, felnyergeltük őket, és tisztán is vittük vissza őket az istállóba. Amíg a többieknek volt edzés, én néztem őket. Ezalatt is tanultam, és napról napra fejlődtem. Csodás élmény volt, azóta is az egyik legjobb táborom. A másik a következő lovas tábor, amire egy év múlva mentem. Merthogy úgy megszerettem, hogy heti rendszerességgel autóztam le édesanyámmal a lovardába, hogy egy órát lóra pattanhassak. Ez egy egész délelőttös program volt, 8-12-ig. Legalább :D Ugyanis ha én már kész voltam, szívesen sétáltattam a lovakat, fürdettem, segítettem másoknak, csak hogy maradhassak. Nagyon szerettem. Nagyon hiányzik. Nem lettem az a lovas lány, akikből rengeteget ismertem ott meg, mert én csak egyszer-egyszer jártam, és mást is csináltam mellette. Mivel a lovaglás volt a legidőigényesebb sport, és a legtávolabb is, amikor gimnáziumba kerültem, abbahagytam. Azóta is fáj a szívem érte, talán majd egyszer újra nyeregbe ülhetek. 

Az anyukám sváb, a nagyapám zenélt, az ő részükről mindenki tud(ott) táncolni, így elég hamar megtanultam én is. Eleinte hagyomány örző esteken táncoltam, és minden percét élveztem. 
Amikor 14 voltam, kaptam egy lehetőséget az egyik helyi tánccsoporttól, hogy velük táncolhassak. Mintha egy álmomat váltották volna valóra! Heti egyszer 1-1,5 órán keresztül táncolok azóta is velük. Ilyenkor szabadnak érzem magam, és a zene minden lábfájásra gyógyír....de erről később. :)
Sokan nem tartják sportnak a táncot, de én határozottan igen. Mert vannak emberek akikkel együtt kell működnöd, mint egy csapatsportban. Van külön egy, akivel együtt kell mozognod, olyan jól bánni vele, mint egy sporteszközzel, különben nem megy. És ott a zene, amitől művészi lesz, segít a ritmussal, és egésszé teszi emberek mozgását. És nagyon fárasztó tud lenni. :) Sport. Minden bizonnyal sport.

Fitness....szóval 8 éves koromtól napjainkig. Ami 13 évet jelent jelenleg. Megpróbálom a lényeget összefoglalni. Itt is zene, de más zene, mozgás, pár nélkül, még fárasztóbb, hatékony sok szempontból. Nevezhetném aerobiknak is, de nem szoktam. Többféle óratípusra jártam már ide, gyerekként koreográfiát tanultunk, felléptünk néha, egy kicsit erősítettünk. Felnőttként erősítünk, zsírt égetünk, nincs koreográfia. Hiányzik a táncosabb része, az, hogy lássam ahogy egyszerre mozdulunk, ahogy létre hozunk valamit. Nagyon szerettem az elejétől fogva, mert jó csapat volt, barátokat szereztem, és az edzőm is nagyon jó barátom lett. Emellett példaképem szinte mindenben. Segített lefogyni, fejlődött a ritmusérzékem, a mozgáskoordinációm, és rájöttem, hogy milyen jó stresszoldó. Ma már nem lépünk fel, amit szintén élveztem. De kárpótol érte a mostani csapat, ami olyan vegyes, hogy mindig öröm beszélgetni, miközben együtt izzadunk, és szenvedünk, és remegünk. Ezt ma is csinálom, és jó, hogy csinálom.

Nagyon hosszú lett.....csoda, ha valaki (ha ide is téved) végigolvassa. Tulajdonképpen a ritmusos sportokat választottam mindig. A táncokban egyértelmű, a lovagláshoz is nagyon erősen kell, és valamiképp az úszáshoz is. Bármit csináltam, nagyon szerettem, és hasznát veszem az életben. Volt hogy egyszerre lovagoltam, táncoltam, és jártam fitnessre, és azok voltak a legszebb éveim. Nem csak mert gyerek voltam, hanem, mert ennyi sport boldoggá tesz. Nagyon bízom benne, hogy lesz még lehetőségem lovagolni, amellett amit most csinálok. A heti egy tánc és 4-5 fitness óra mellett. Segít boldognak lenni.

Megosztás a facebookon

Hú, nem megy nekem a címadás. Valahogy mesterkélt, vagy túl egyszerű, nem mond semmit, vagy egyértelmű.

De a lényeg, hogy ha elkezdem, onnan már menni fog :)

Nem emlékszem arra a pillanatra, amikor rájöttem, hogy duci kislány vagyok. Tudom, hogy már az első pár évben csúfoltak az iskolában, és ez nagyon fájt. De kívülről nézve talán azt lehetett hinni, hogy lepereg rólam. Nagyon jó barátaim voltak, szinte mindenkivel jól kijöttem, csak néhányan piszkáltak, és ők is időlegesen. Már ekkor megtanították nekem a szüleim, hogy ki kell állnom magamért, mert senki más nem tudja helyettem megoldani a problémáimat. Természetesen bátorítóan álltak a hátam mögött és mindketten a saját megoldásmódjukat ajánlották fel, de nem mentek be az osztályfőnökhöz, nem beszéltek a gyerekek szüleivel, mert az én harcom. És ezért nagyon hálás vagyok, mert megtanultam kiállni magamért, megtanultam, hogy bánthatnak, de az én döntésem a reagálás. Tudok mosolyogni ha fáj, de ki is tudom mondani, ha megbántottak és fontosnak érzem, hogy a másik tudja, valamit nem csinált jól. Őszintén, megtanultam visszavágni is. Oda, ahol fáj. Erre nem vagyok túl büszke, de egy műszer pontosságával tudom kiválasztani, mit mondjak, hogy a vitát én "nyerjem". Jelentem, fejlődöm! Igyekszem befogni a szám. 

Vissza a súlyomra. Szóval nem tudom mikor, de tudatosult, hogy ez így nem jó. Óvodás koromban jártam ovis tornára, aztán úszni, és mind a kettőt szerettem, de a víztől csak éhesebb lettem, így megint ettem....8 éves koromra elég duci lettem, már-már kövér, így sportot kellett váltani. Nagy szerencsémre találtunk egy fitness edzőt, aki gyerekeknek is tartott táncos órákat, és elég határozott elképzelései voltak. Megmondta, hogy ha hozzá járok heti 3-szor, és nem iszom cukros üdítőt, nem eszek chipset, akkor le tudom adni a súlyfeleslegem. Azóta ő a példaképem az élet sok sok területén. Mert igaza lett. Nem volt gyors a változás, mert nem koplaltam, nem változtattam ezeken kívül semmit. 11 éves koromra a súlyom teljesen normális lett, szinte már sovány voltam.
8 évesen képes voltam arra, hogy ezekről lemondjak úgy, hogy a családom nem változtatott a szokásain. Tehát nem tartom hitelesnek, ha valaki arra fogja, hogy nem diétázik, mert a család sem, és hát nekik főzni is kell, meg amikor ki van bontva a csoki mellette a kanapén....aha mellettem is ott volt. Ott van. Nem nézek oda. 

Ez egy elég kusza kis bejegyzés lett rólam, és arról, hogy kezdtem a harcot a testemmel. 

8 évesen, amikor már tudtam, hogy kövér vagyok, hogy változtatni szeretnék, és ebben csak magamra számíthatok. De ha elhatározom magam, akkor megcsinálom. Senki sem mondta, hogy nem fog menni, gyerek voltam, azt gondoltam, mindent lehet, ha akarom. Igazam lett. És azóta TUDOM: mindent lehet, ha akarom. 

Megosztás a facebookon

....bejegyzésem.

Amiben arról szeretnék írni, hogy mi ez, mi lesz ez, és miért. 
Rengetek fitness, motivációs, receptes blogot és oldalt olvasok, és még ennél is többet lehetne találni, ha nekiállnék összegyűjteni az összeset. Mindegyik nagyon hasonló, személyesnek van beállítva, ötleteket ad, néha motivációt, és mégis valahogy visszaigazolást vár az írója. Azt hiszem ezzel valahogy ez is így lesz. Én is. 

Ezen kívül szeretnék kitartást biztosítani magamnak. Őszinte leszek, nem mindig tartok ki....nem adom fel a céljaimat, mindig igyekszem megvalósítani, csak vannak napok amikor "csalok". Nem edzek, sokat eszem, nem tanulok...nem teszek azért, ami az aktuális célom. De ha leírom, és látom, hogy mit teszek, könnyebb erősnek maradni. Úgyhogy most így teszek. Persze nagyon remélem, hogy ha valaki ide téved és olvassa, amit írok akkor erőt kap. Ösztönözni tudom, motiválni, tippeket adni. És egy kis löketet, hogy jobban menjen, amit csinál. 

Szóval lesz itt minden mi szem szájnak ingere. :) Recept, fotó, sport, kávé, egyetem, (én.)

Megosztás a facebookon